SOS Szolgálat Alapítvány Bemutatkozunk

Bemutatkozunk

Tisztelt érdeklődő!

Az S.O.S. Szolgálat Alapítványunk  utáni érdeklődését már most köszönve, szeretnénk bemutatni küzdelmünket, azzal a nem titkolt céllal, hogy ha támogatását most nem is nyerjük el, de figyelmét ezúton is fel tudjuk hívni tevékenységeink iránt.

Az S.O.S. Szolgálat Alapítvány 1996-ban alakult fonyódi székhellyel, immáron huszonegy éve küzd az alapító okiratában meghatározott céljaiért, a csak külföldön gyógykezelhető és gyógyítható beteg gyermekek anyagi és erkölcsi támogatásáért. Az alapítvány áldozatos, és sok esetben komoly sikereket elérő munkájának köszönhetően a szervezet 2000. évben megkapta a közhasznú besorolást, amely tény nemcsak az addig elvégzett feladatok szükségességét bizonyította, hanem lehetőséget is kínált már arra, hogy a támogatók adóalapjukat csökkenthessék

Megalakulásunk óta több kisgyermeken tudtunk segíteni, akiknek életük, további egészségük és jövőjük azon múlott, hogy családjuk, valamint környezetük elő tudta-e teremteni azt az összeget, ami a külföldi gyógykezeléshez szükséges volt. Vannak kimondottan olyan esetek, amelyek pénzhiány, orvosi műszerhiány, illetve gyógyszer hiány végett csak külföldön gyógykezelhetőek, gyógyíthatóak, és ezeket a hazai Társadalom Biztosítás nem minden esetben támogatja.
Az elmúlt és a jelenleg is folyamatban lévő esetekről bővebb információval, írott és fényképes illusztrációkkal tudunk szolgálni honlapunk „az alapítvány tevékenysége„ menü pont alatt.

Sikeres eredményként könyveljük el, hogy 2015 és 2016 évben több tízmillió Ft értékű tárgyi adományokkal tudtuk segíteni az alapítványunk által támogatott intézményeket. Bővebben a „támogatott intézmények” menüpont alatt.

A fő tevékenységünk mellett a „SZÉLRÓZSA„ program keretein belül fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezünk folyamatosan kirándulásokat, programokat és gyermekétkeztetéseket. A program már több száz kisgyermek számára szerzett egy-egy boldog napot.
Bővebben a programról, képekkel illusztrálva a honlapunk „SZÉLRÓZSA„ program menü pont alatt található.

Országos szinten támogatunk egészségügyi intézményeket anyagilag és természetbeni támogatásokkal, melyről bővebb információ a “támogatott intézményeink” menüpont alatt található.

Hazai családoknak is rendszeres tudunk segíteni pénzbeli szociális támogatásokkal, illetve természetbeni adományokkal. Bővebben „akiknek itthon tudtunk segíteni” menüpont alatt.

Szerződéses viszonyban állunk több „Gyűjtő” (testvér) alapítvánnyal, akik a célokat egyeztetve az általunk bemutatott esetekre telekommunikációs rendszerben folyamatos gyűjtést végeznek országos szinten, valamint szervezik a támogatókat.


Az Alapítvány jogi képviseletét a Dr. Peti Ügyvédi Iroda látja el:
“PETI” ÜGYVÉDI IRODA
dr. Peti Éva ügyvéd, Európa-jogi szakjogász
Telefon: 82/420-620

Alapítványunk a támogatott gyerekek és családtagjai részére jogi képviseletet biztosít:
dr. Fekete János ügyvéd
adószakértő
Telefon: 30/986-9783

Okleveles könyvvizsgáló:
Pauerné Juhász-Dóra Ildikó
paueri@t-online.hu


SOS Szolgálat Alapítvány Heczer István SOS Szolgálat Alapítvány Orbán Gyula SOS Szolgálat Alapítvány Balogh Csaba
Heczer István
kuratóriumi tag
Orbán Gyula
kuratóriumi tag
Balogh Csaba
alapítvány elnöke

Általunk látogatott klinikák:

BELGRÁD

Szerbiai Klinikai Centrum.
Kapcsolattartó
alapítványunkal:
Dr Maria Glibetic,
Dr. Bálint Béla proff,
és Dr. prof. Miroslav Milicevic

Sebészeti Klinika PDF
Szerbiai Klinika PDF

SVÁJC

Svájci Klinika

 

 

 

PEKING

Központi Rendészeti
Katonai Kórház

“A pekingi Klinika protokollja”

Kínai Klinika
“részletes tájékoztató”
letöltése itt

KIJEV

S.O.S. Karitas TOV
(Ukrán Kft)

Kapcsolattartó alapítványunkkal:
Szőke Antal

Belgrádi klinikai kapcsolattartónk

Belgrádi klinikai kapcsolattartónk

Svájci klinikai kapcsolattartónk

Svájci klinikai kapcsolattartónk

Svájci klinikai kapcsolattartónk

Pekingi klinikai kapcsolattartónk

 

Kijevi klinikai kapcsolattartónk

Kijevi klinikai kapcsolattartónk

SZLOVÁKIA

Szlovákiai klinikai kapcsolattartónk

VARSÓI KLINIKA

http://www.olinek.com.pl/
hungary/index.php

SPANYOLORSZÁG

Barcelona-i klinika

BÉCS

Wiener Privát Klinika

www.wpk.at

Szlovákiai klinikai kapcsolattartónk Varsói klinikai kapcsolattartónk Spanyol klinikai kapcsolattartónk Bécsi klinikai kapcsolattartónk
Törökországi gyógyulás delfinekkel - kapcsolattartó: Radnics Andrienn

TÖRÖKORSZÁG

Gyógyulás Delfinekkel

kapcsolattartó:
Radnics Andrienn
www.mamavilag.hu

A központ hivatalos weboldala: www.dolphintherapy.eu,
e-mail cím yunusterapi@gmail.com
Telefon +90 242 2411515 / Fax +90 242 2474263

további információk a tevékenységünk menüpontban…

 

   Magyar Baptista Szeretetszolgálat “fogadj örökbe” Adopt a Child program keretein belül Alapítványunk egy Sri Lankai kisfiút fogadott örökbe, aki részére havonta fizetünk egy meghatározott összeget. A kisfiú sorsát figyelemmel kísérjük, fényképet honlapunkon megjelenítjük.

Sri Lankai gyermek adatai:
Neve: D.Pradeep Kumara
Születési dátum: 1995.10.10
Osztálya: 6.
Neme: fiú
Tartózkodási helye: Pitakotte-Colombo, Vajira Sri Rehab Children’s Home / gyermekotthon

Felhívás I PDF
Felhívás II PDF
Felhívás III PDF

Babtista szeretetszolgálat igazolás

Gyerekek a szeretetről
kattints a fenti szövegre!
(gyerekek_a_szeretetrol.pps)

Bemutatkozó reklám videó

SOS Szolgálat Alapítvány reklám video icon

Nonprofit szervezetek gazdáljodása
(HÁZI DOLGOZAT)
Készítette:
Kiss Etelka
Levelező tagozat, 3. évfolyam
Gazdálkodási szak
letöltés PDF
 

SOS Szolgalat Alapítvány Üdülője banner

Az alapítvány üdülője
Balatonbogláron található, 400 méterre a vízparttól, központi helyen, a boglári gömbkilátó alatt.
11 férőhelyes, teljesen felszerelt, zárt gépkocsi beállóval, kis kerttel.
Az alapítvány az általa támogatott beteg gyerekek és családjuk részére, valamint a
testvéralapítványok munkatársai részére biztosít egész éven át ingyenes nyaralási és telelési
lehetőséget.
Bővebb tájékoztatás és jelentkezés a honlapunk balatonboglári üdülő menüpontján belül található.