SOS Szolgálat Alapítvány

Törökország (delfinterápia)

Az elmúlt években az európai gyerekeknek egy-másfél évet kellett várniuk, míg eljutottak Floridába delfinterápiára. Európában a törökországi terápiás központok megalakulásával több szinten is elhárult az akadály a delfinterápiát igénylő, európai páciensek elől. Számos sérült gyermek kerülhetett közelebbi kapcsolatba a delfinekkel, s tapasztalhatta meg a delfinterápia előnyeit. Amellett, hogy magasan képzett szakemberek vezetik a terápiát Antalyában, árban és távolságban is sokkal elérhetőbb, mint a tengerentúli helyszínek.
Az Antalyai Delfinterápiás Központ 2001-ben nyitotta meg kapuit a „Soulsience” iskola keretei között, 10 éves kemény, előkészítő munka eredményeképpen.
Vezetője az elismert Murat Kemaloğlu professzor, aki nagy gonddal és folyamatos szakmai fejlesztés mellett irányítja és felügyeli a központot.
A delfinterápia számos betegség és állapot esetén is sikeresen alkalmazható.
Ilyen a cerebral paresis minden formája, az autizmus és magatartás zavarok, ritka genetikai megbetegedések. Számos, depresszióban, posttraumás stressz szindrómában szenvedő páciens számára hozott állapotjavulást a delfinterápiás programban való részvétel. A terápián 4-55 éves korig fogadnak pácienseket.
A terápiás program 10 napig tart.
A gyerekek minden nap délelőtt (8.00.) úsznak delfinekkel (hétfő szünnap). Egy terápiás foglalkozás  SOS Szolgálat Alapítvány delfinterápia30percig tart és a gyermek mozgás és pszichés állapotának megfelelő tematika szerint épül föl, lépcsőzetesen a terápiás program ideje alatt.
Ezután a gyermekek minden nap részt vesznek egy delfin show-n, ahol láthatják delfin barátaikat játszani, festeni, énekelni, labdázni, bukfencezni… Ez felkelti érdeklődésüket a külvilág iránt, fejlődik a figyelem, a külvilággal való kapcsolat. Emellett ezeket a hatalmas és életerős állatokat látva, akikkel napi szinten ők is kapcsolatba kerülnek, önbizalmat és nagyobb magabiztosságot, pozitív megerősítést nyernek a külvilággal való kommunikációban.
A delfinek olyan hanghullámok kiadására képesek, melyek jelentős pozitív hatással vannak az ember energiarendszerére, pozitívan befolyásolják a belső szervek és az idegrendszer működését is.
A terápia során alkalmazott egyéb, kiegészítő terápiák a delfinterápia mellett sokkal hatékonyabban fejtik ki hatásukat. A központban a játékterápia áll kiegészítő terápiaként a családok rendelkezésére, mely által fejlődik a gyermekek kreatívitása, a kézfunkciók, finommotoros képességek erősödnek, továbbá fejlődik a megismerés képessége, a kapcsolatteremtő készség, az emlékezet, gondolkodás készsége. Minden család mellett segítők (asszisztensek) vannak jelen a terápia ideje alatt, segítve, vezetve, támogatva őket a terápiás folyamat során.

 SOS Szolgálat Alapítvány delfinterápiaA terápiás folyamat során a gyermekek kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válnak. A delfinekkel való találkozás és együttúszás, az élmények gazdagsága, az elvárásmentes környezet fokozza az endorfin (öröm) hormon termelését, jó hatással van az egész szervezet működésére, fokozza az immunglobulinok és antitestek termelődését, aktiválja az immunrendszer működését.
Emellett a delfinterápia különös hatékonysága abban is áll, hogy a delfinterápiás program nemcsak a kezelt gyermekre, páciensre hat, hanem a család többi tagjára is. Ezt a hatást fokozza, hogy a delfinúszáson és programokon kívül a család személyes segítséget is kap, ahol a családok az őket a hétköznapokban terhelő kérdésekre, problémákra is megoldást kaphatnak, s a megértés, elfogadás, esetleg szemléletváltás által kiváltott pozitív hatás a család egész életében érezhetővé válik.

Milyen megbetegedésekben, állapotokban nyújt segítséget a delfinterápia?

8p+ Syndrom, 9P- Syndrom, Antriebslosigkeit, Autismus, Belastungsstoerung, Chromosomen Schaedigungen, Crouzon Syndrom, Down Syndrom, Epilepsie, Familiaer bedingte Psychotraumata, Fobie, Friedrich Ataxie, Hemiplegie, Hypotonie, Hypoxie, Inkontinentia Pigmenti, Juvenile Myoklonische Epilepsie, Kongenitale Mikrozephalie, Kongenitale Radioulnaere Synostose, Landau Klaeffner Syndrom, Morbus Krabbe, Mukopolysaccharidose (MPS), Myelodysplasie, Tuberose Sklerose, Optische Atrophie, Otahara Syndrom, Paraplegie, Posttraumatisches Stress Syndrom, Progressive Myoklonische, Psychische, motorische Retardierung, Rett Syndrom, Reye Syndrom, Ring Chromosom 22, Schizophrenie, Tar Syndrom Tay-Sachs-Syndrom, Tetraplegie, Tik, Tourette Syndrom, Tuberose Sklerose, Verzögerte Sprachentwicklung, West Syndrom, Williams Syndrom, Wolf Hirschhorn Syndrom

Jelentkezés a terápiára

Az Antalyai Delfinterápiás Központ az év 12 hónapjában fogad pácienseket.
Csapatunk az antalyai központ magyarországi kapcsolattartójaként működik. Delfinterápiára egy külön erre a célra összeállított jelentkezési lapon lehet bejelentkezni, ezt mi kitöltést követően továbbítjuk a központ szakemberei részére.
A központtal való kapcsolatteremtésben és a megfelelő, szabad terápiás időpont megtalálásában is segítséget nyújtunk.
A formanyomtatvány elküldését követően a központ szakemberei hamarosan válaszolnak. A jelentkezés az előfoglalási díj befizetése után válik hivatalossá.
A terápiás program ára 3500 Euro. Ehhez jön az utazás és a szállás ára. Az utazás legkedvezőbb áron az elő és utószezon charter járataival és csomagáraival oldható meg. SOS Szolgálat Alapítvány delfinterápia

– A delfinterápia már most is elérhető Magyarországról kiutazással, a magyarországi kapcsolattartó személyen keresztül. Ezáltal a családok segítséget kapnak a terápia megszervezésében, a központtal való egyeztetésben és kapcsolattartásban. Emellett egy fizioterápiás szakvélemény is készül, mely a páciens delfinterápiás kezelési programját még hatékonyabbá teszi és segítséget nyújt abban, hogy a terápia eredményeit beillessze, a delfinterápia mellett alkalmazott terápiás folyamat egészébe. Egyéni egyeztetés esetén, magyar terapeuta is elérhető.
– A terápián való részvétel feltétele, a központ orvos által irányított, szakmai teamjének jóváhagyása. Ezt a delfinterápiás központ a kitöltött jelentkezési lap alapján, a kapcsolattartó fizioterapeutával való konzultáció segítségével határozza meg.
– A delfinterápián való részvételt, az S.O.S. Szolgálat Alapítvány a gyűjtőalapítványok által összegyűjtött pénz segítségével támogatja.

A Delfin-Terápia Működése és Hatása

A Delfin-Terápia módosítja és javítja a viselkedés mintázatait, ez motiválja a pácienst és az észlelés nagymértékű fejlődéséhez vezet. Ez a hatás teszi az egyik leghatékonyabb módszerré a komplex rehabilitáció során használtak között. A Delfin-Terápia úgy működik, mint egy erős katalizátor, amely lehetővé teszi, hogy a hagyományos terápiás kezelések hatékonyan tudjanak működni.

A Delfin-Terápiáról Általában

A Delfin-Terápiát speciálisan képzett tenger-biológus pszichológusaink vezetik. A mentálisan vagy fizikailag fogyatékos gyermekek az ő segítségükkel új utakra lelnek az egészséghez.

Speciálisan kifejlesztett technikák alkalmazásával érjük el a kontaktust a terápiás célja kiképzett delfinekkel. Az orvosok és a delfintréner felügyelete alatt a delfin megérti, hogy a pácienssel érintkezésbe kell lépnie. Ez olyan lehetőségeket nyit meg, amit orvos vagy gyógyszer nem képes elérni. A legvalószínűbb, hogy a delfin megérzi a nem megfelelő módon működő szervek rezgéseit miközben szonárjával „letapogatja” az emberi testet (ezt kutatások támasztják alá). Továbbá az is kutatások által bizonyított tény, hogy a szonárhullámok hatására a gerincvelő és az agy rezgése megváltozik, olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, melyek az idegrendszer egészét stimulálják. A delfinnel történő érintkezés hatására csökken a stressz, a félelem és a feszültség. Az ember feltöltődik pozitív energiákkal, és megszabadul a negatív érzelmektől. A teljes terápia tíz alkalomból áll, melyek mindegyikét egyénre szabottan építjük fel, a páciens mentális vagy fizikai fogyatékosságának ismeretében.

Nagy gyakorlattal bíró orvosok és terapeuták fejlesztik a gyermekeket és a betegeket személyre szabott programmal anélkül, hogy ez túl nagy erőfeszítést vagy stresszt jelentene. A hagyományos terápiák önmagunkban nem tudnak elérni olyan csodálatos eredményeket, mint amire a delfinnel történő játék képes. “A gyermekek egyszer csak nevetni és szabadon mozogni kezdenek, úgy, ahogyan azelőtt sohasem voltak képesek. Kimondják az első szavakat vagy olyan feladatokat oldanak meg, amiket a régebbi terápiák során nem sikerült”…..
Radnics Adrienn

 

Földi Mihály Krisztián

 SOS Szolgálat Alapítvány Földi Mihály

(Volt már Törökországban)

 

Delfinek gyógyították Törökországban:

 

„Végre ölelget, puszilgat a kisfiam”

 A nyolc éves Misi születése közben oxigénhiányos állapotba került, ezért nem úgy fejlődött, mint a többi gyerek. A delfinterápiának köszönhetően ma már ő is iskolába járhat.

A budapesti panellakás kis szobájában a színes ceruzáktól, gyakorlófüzetektől és ábécéskönyvektől zsúfolt íróasztal azonnal elárulja, hogy ez egy első osztályos nagyfiú birodalma. A játékoktól szinte moccanni sem lehet, Misinek mégis a polcokon sorakozó apró delfinfigurák a kedvencei. Fél év telt el a kéthetes törökországi delfinterápia óta, ahová édesanyja és egy gyógytornász kísérte el, de ő azóta is a kedves tengeri barátait emlegeti. „Anya, adjuk el az összes játékomat, és abból menjünk vissza a delfinekhez” – súgja lépten-nyomon édesanyja fülébe. Nem csoda, hogy a nyolc éves kisfiú visszavágyik az állatokhoz, hisz amióta hazajöttek, mintha kicserélték volna. Végre elkezdte az általános iskolát, ahol szülei legnagyobb örömére pont olyan ügyes, mint a többi gyerek.

Kimaradt a kúszás és a mászás

„A férjemmel boldogan vártuk Misike érkezését, a terhesség alatt semmi probléma nem volt – meséli Ágota, a kisfiú édesanyja. – Szülés közben mégis megtörtént a baj, oxigénhiány lépett fel nála. Persze eleinte minderről mit sem sejtettünk, az orvosok azt mondták, nyugodjunk meg, egészséges. Én azonban hamar észrevettem, hogy valami nem stimmel. Noha 14 hónaposan magától elkezdett járni, a kúszás és a mászás teljesen kimaradt nála. Orvosról orvosra vittem, mire megállapították, hogy elmaradt a fejlődésben, nem megfelelő a mozgása, a figyelme, nehezére esik az összpontosítás. Arra azonban senkitől nem kaptam választ, hova vigyem, hol tudnak rajta segíteni.”

Ágota ekkor döntötte el: mindent megtesz azért, hogy mire kisfiának iskolába kell mennie, utolérje kortársait. Miközben három műszakban dolgozott, minden szabad percében fejlesztő foglalkozásokra vitte, óvoda után mozgásterapeutához és uszodába mentek, képességfejlesztő játszóházba jártak, és három évig egy terápiás központba, ahol speciális talaj- és vízi tornával csiszolták a mozgását.

Egy évig szervezték az utat

„Bár valamelyest javult az állapota, jelentős változás nem történt – mondja az édesanya. – Továbbra is gond volt a mozgásával, nem tudta rendesen megfogni a ceruzát, csak egyenes vonalakat tudott húzni, kört vagy hullámos vonalat már nem. Fájt, hogy nincsenek barátai, nem szeretett a többi gyerekkel játszani. Az óvodai ballagáson pedig csak az én fiam nem mondott verset, szegény egyet sem tudott megjegyezni. Rettegtem, hogy mi lesz így vele az iskolában.”

Ágota ekkor bukkant rá az interneten az Antalyai Delfinterápiás Központra, és Radnics Adrienn gyógytornászra, a központ magyarországi kapcsolattartójára, akivel kéz a kézben, közel egy évig szervezték a kiutazást. Segítséget kértek az S.O.S. Szolgálat Alapítványtól, akik a törökországi út költségeinek java részét átvállalták, hogy Misi – Magyarországról elsőként – részt vehessen a kéthetes terápián.

Gyöngybetűkkel tele a füzete

„Amikor először megpillantotta a tengert, tudtam, hogy minden erőfeszítés megérte. Leírhatatlan, amit akkor a gyerekem arcán láttam. De hogy ilyen szoros kapcsolat alakuljon ki közte és a delfinek között, arra nem számítottam.”

Misi különösen az egyikükkel, Alisával barátkozott össze. A 20 fokos hidegvíz és a kényelmetlen búvárruha ellenére ki sem akart jönni a medencéből, boldogan úszkált egyedül a hatalmas állattal. Elárulta neki a titkait, cserébe Alisa mindent megcsinált, amit a kisfiú kért tőle: megpördült, énekelt vagy integetett az uszonyával. A félórás foglalkozások után pedig nem telt el nap, hogy ne az első sorból tapsolt volna kedvencének a delfinbemutatókon.

„Misi kezdetben egy újjal sem akarta megérinteni, majd egyszer csak elkezdte puszilgatni, ölelgetni a delfint, pedig azelőtt soha nem ölelt meg senkit, puszit sem szeretett adni – meséli Ágota. – Mióta hazajöttünk, rá sem ismerek. Napjában többször is puszit nyom az arcomra, már le tud menni a boltba vásárolni, és végre elkezdett játszani a többi gyerekkel. A fejlesztést ugyan nem hagyhatjuk abba, még sok mindenben fejlődnie kell, de már szépen fogja a ceruzát, gyöngybetűkkel rajzolja a betűket az iskolában, a karácsonyi ünnepségen pedig ő volt a mesemondó, fejből fújta a szöveget az előadáson. Hosszú út áll még előttünk, de mióta hazajöttünk a delfinektől, végre elhiszem, hogy a fiam számára nincs lehetetlen.”

Vidács Anett

 

Mi a delfinek titka?

„Már a delfinek közelsége és látványa is felszabadítja, és örömmel tölti el a gyerekeket, de ennél sokkal többre is képesek – mondja Adrienn, aki gyakorló delfinterapeutaként vezette végig Misit a terápiás folyamat során. – Az általuk kibocsátott ultrahangok hatással vannak az ember idegrendszerére, a gyerekek megnyugszanak tőle, kiegyensúlyozottabbak lesznek, összerendezi a mozgásukat. A terápia alatt barátság alakul ki a gyermek és a vele dolgozó delfin között, és ez az élmény jelentős lökést adhat a fejlődésükben.”